A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
„Munka jövője – kiskereskedelmi dolgozók helyzete a negyedik ipari forradalomban” elnevezésű projektjéről”
2020. július 3.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a Széchenyi 2020 program keretében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül közzétette a „Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek” című pályázatát, amelyre a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sikeres pályázatot nyújtott be.
A közel 29,273 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével a digitalizáció tématerületét dolgozzák fel, amelynek segítségével képesek lesznek növelni a kiskereskedelemben dolgozók munkaerőpiaci alkalmazkodóképességét, és erősítik a KASZ társadalmi és munkaerőpiaci szerepvállalását.
A GINOP-5.3.5-18-2018-00051 azonosító számú nyertes projekt a Széchenyi 2020 program segítségével valósul meg.
A közel 29,273 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével a KASZ feldolgozza a digitalizáció témakörét. A fejlesztés célja, hogy a jelenleg és a jövőben kiskereskedelemben dolgozók felkészüljenek a digitalizáció okozta kihívásokra, és képesek legyenek arra, hogy munkahelyüket megtartsák.
A projekt keretében kutatást készítenek a munkavállalók és a munkáltatók körében, valamint a hazai és nemzetközi gyakorlat figyelembevételével megvizsgálják, hogy a digitalizáció milyen munkajogi kihívásokat eredményez a kiskereskedelemben. Ezt követően érzékenyítő és tudatosságnövelő online és offline kapmányokat folytatnak annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körben megismerjék a problémát és annak lehetséges kezelési módjait.
Az egy éves projekt segítségével (2020.04.10-2021.04.10) amelynek megvalósítási helyszíne Veszprém, szakmai vezetője Karsai Zoltán (KASZ elnök) és megvalósítója Mürkl Mónika (KASZ megyetitkár), legalább 5 kiskereskedelmi dolgozó megtartja munkahelyét, vagy újból elhelyezkedik és/vagy képzettséget szerez.
A projektről bővebb információt a www.kasz.hu oldalon olvashatnak.
További információ kérhető:
Karsai Zoltán
(+ 36 30 586 90 98, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)